Barion Pixel
Fejlődj velem!

Futóedzőként amatőr sportolók edzéseit tökéletesítem, hogy elérjék a céljukat, vagy akár még többet

+36705063269

Top

Blog

Vendég blog – Mozgáselemzés 1.rész

A következő 3 blogbejegyzésben egy kedves tanítványom, Deák Andris élménybeszámolóját olvashatjátok, végigkövethetitek ahogyan a “csoszogós” mozgásából igazi atlétikus futó születik 🙂


A járvány miatt a legtöbb futóhoz hasonlóan az én versenynaptáram is kiürült a tavaszi-nyári időszakra, így a magányos terepfutás mellé kellett valami új cél, ami segít futócipőt húzni a meghosszabbodott alapozás időszakára. A mozgáselemzés már korábban is szóba került, de a végső lökést a márciusi tesztfutás adta meg.

Minden tavasszal csoportosan kivonulunk a Margitszigetre és lefutjuk az egy órás felmérő futásunkat, hogy meglássuk, hogy hogy sikerült az alapozás. Ilyenkor az a feladat, hogy kifussuk magunkból a maximumot, tehát gyorsan kell futni. Az egy órás felmérő utolsó öt percében Fanni rémült arccal kérdezte a pálya szélén, hogy minden rendben van e. Nem értettem a dolgot, a korábbinál még talán pár másodperccel jobb négyszázakat futottam a végén, erre az edzőm megijedt valamitől? A teszt végén megértettem miről beszél, miután megmutatta az alábbi videót:

Mindig is tudtam, hogy a mozgásom nem a legatlétikusabb, de ez a videó szembesített igazán. Nem elég, hogy alapból csoszogó mozgással közlekedem, még szembetűnőbb lehetett a mozgásom esetlensége a mellettem edző ifi atléták láttán. Az erős kontraszt láttán éreztem, hogy ez ne maradhat így. Tavaszra a Szentendre Trail volt fő fókuszba helyezve, de a social distencing miatt új fába vágtam a fejszém: javítsunk a futás formáján!

A felmérésre Fanni kérte, hogy a normál felszerelés mellé egy már sok kilométert megélt futócipőt hozzak magammal. A választás egy tavaly előtti stabil, Structure 21-re esett,melybe 1100 kilométert tettem bele főleg síkon, valamennyit pályán. Fanni kezébe véve a cipőt egyből kiszúrt két érdekességet. A jobb oldal talpa másképp kopott el, mint a balé. Mindkét esetben látható az elhasználódás a sarok részen, és a lábujjak környékén is, de a bal láb terhelése szemmel láthatóan nagyobb a sarkán. A másik megfigyelhető dolog, ezt otthon ellenőriztem a többi cipőmön is, hogy a bal belső rész ki van kopva ahol néha összeütöm a bokámat fáradtabb pillanataimban.

Erős sarok kopás, elsősorban a bal sarkon
Jobb cipő anyagrésze sérült

Ezt követően jött a felmérés izgalmas része. Szerintem már mindenki látott olyan képsorokat, mikor animációs film karakterek mozgását hús-vér emberek mozgásáról mintázzák. A mi esetünkben is hasonló volt a helyzet. Fanni markereket jelölt ki a lábam, a derekam és a hátam több pontján, melyek mozgását a felvett videón tudja majd elemezni, a szögeket behúzni. Miután bemelegítettem, és ezek a jelek is felkerültek, elkezdődött az adatok rögzítése. Több tempóban kellett egy előre kijelölt 20-25 méteres sík szakaszon futnom, miközben edzőm elölről, hátulról, és mindkét oldalról filmezte a mozgásomat. Érdekes tapasztalás volt úgy futni, hogy közben nem szabadott a mozgásra figyelni, holott tudtam, most minden arról szól. Kicsit mint a meditáció: “Ne gondolj semmire, jó?” Volt egyes zónás tempó, sprint, és mezítlábas futás is a repertoárban. A felmérés végén még sor került egy testtartás-fotózásra is. Egy egyszínű fal mellett egyenes tartással állva lettem minden irányból rögzítve. Az eredményekre pár napot kell várnom, melyekről a következő részben olvashattok!