Fejlődj velem!

Futóedzőként amatőr sportolók edzéseit tökéletesítem, hogy elérjék a céljukat, vagy akár még többet

+36705063269

Top

Blog

Síelés helyett „Házi Edzőtábor”

Gergővel pontosan fél éve dolgozunk együtt, első maratonjára készülünk. Ez a rövid idő alatt is gyorsan kiderült, hogy roppant nagy teherbírású, jól terhelhető futóról van szó. A múltheti edzésnaplója olyan élménydúsra sikerült 120 km-el és 5318 méter szintemelkedéssel , amit érdemes publikálnunk. Fogadjátok szeretettel Gergő házi edzőtáborának élménybeszámolóját:


Hosszú idők óta, miden téli évszakban lehetőségem nyílik egyik kedvenc hobbisportom gyakorlására és baráti társaságban egy hetet eltöltünk az osztrák Alpokban, egy kis síeléssel egybekötött Hüttézésen 😊 Már terveztem is, hogy egy-két reggelt beáldozok és megfutok pár csúcsot Ausztriában is. de ahogy sok minden mást, ezt is felülírta a COVID.

Nem csüggedtem és mivel a pihenésre szüksége van az embernek, főleg, ha ez már hagyomány, akkor igényli is. Ezért gondoltam egy merészet és kitaláltam, hogy maradva a hegyeknél a síelésre szánt egy hét szabadságomat a magyar csúcsokon töltöm és mivel hó, illetve komolyabb sípálya hiányában elég nehézkes lett volna a síelés, ezért új szenvedélyemnek hódolni futva járom be a hegyeket (amúgy a futás a COVID hozománya nálam, az edzőtermek és sportpályák bezárásával került be az életembe 2020. márciusában és azóta mondhatni megszállott lettem 😊).

Természetesen az ötletemet megosztottam futóedzőmmel, Sipos Fannival, hogy az edzésbe is beépítsük, illetve még idejekorán lebeszéljen, ha túl nagy fába vágnám a fejszémet. Innentől hetek szervezkedése, időpont, helyszínek, ütemterv, és útvonalak tervezése következett, aminek eredményeként összeállt az alábbi menetrend a Fanni által Házi Edzőtábornak elkeresztelt hetemre:

  1. nap(2021.02.21.)                 FANniRUN Farsangi futás a Budai-hegységben
  2. nap(2021.02.22.)                 Csoványos(Börzsöny)
  3. nap(2021.02.23.)                 Nagy-Milic(Zempléni-hegység)
  4. nap(2021.02.24.)                 pihenőnap
  5. nap(2021.02.25.)                 Pilis
  6. nap(2021.02.26.)                 Bükk
  7. nap(2021.02.27.)                 pihenő túra a Mátrában
  8. nap(2021.02.28.)                 Kékestető(Mátra)

Az útvonalaknál azt az utasítást kaptam Fannitól, hogy 16 és 23 km közötti távokban gondolkozhatok, a szint meg majd adódik, ami sokszor feladta a leckét, de a hét elejére összeállt az összes útvonalterv. Az útvonalak tervezésében nagy segítséget nyújtott Édesanyám férje, Zoli, akinek több évtizedes természetjáró múltja révén a kisujjában van egész Magyarország, és természetesen Fanni is aki ellenőrizte az elkészült útvonalakat és ha kellett belenyúlt, javított újratervezett.

0.nap

Voltam olyan szerencsés, hogy a hőn áhított Házi Edzőtáboromat megelőző vasárnapra szervezett Fanni kiscsoportos Farsangi terepfutást Normafától, ami jó ráhangolódásnak tűnt, meg a vírus miatti bezártságban már nagyon hiányzott a társaság is, úgyhogy elsők között jelentkeztem.

Vasárnap reggelre már szinte minden összekészítve, új terepfutó cipőmet még előző este próbálgattam ismét, hogy biztos jó lesz-e. Ez volt a főpróba mert a tervek szerint az egész hetet ebben futom, gyorsan felavatva 😊

Szokás szerint korábban érkezve már alig vártam az indulást, szerencsére nem egyedül kellett várakoznom a többiekre, mert pár perccel utánam Fanni is befutott. Majd szépen lassan a többiek is, így indulhatott az első megmérettetés.Normafáról közösen elfutottunk az Erzsébet kilátóig egy közös fotóra a tejködben, majd kettévált a brigád és már csak négyen indultunk neki Szépjuhásznénak. Meglepően jól futható terepen a beígért dagonya csak helyenként került elő, és már az elejétől tudtam tartani az iramot leejtőn Fannival is 😊

Szépjuhásznétól tovább a Nagy-Hárshegyre vitt az útvonalunk majd innen tovább Hüvösvölgy felé vettük az irányt, ahol már a sár is megkerült cserébe a köd eloszlott, itt már akármennyire is örültem a társaságnak el-el hagytam Őket az emelkedőket megfutva.

Hűvösvölgyhöz érve már csak egy karikát kellett futottunk a visszaúthoz, amit nem is akartam ellazázni, így az emelkedőt és a leejtőket is erősen megfutva haladtam tovább, ahol Dani tartotta velem az iramot. Természetesen minden szakasz végén bevártuk a többieket, hogy ne szakadjon szét a brigád.
Annyira elkapott a lendület, hogy innentől kezdve szinte csak a hátamat, vagy még azt se nézték a többiek 😊, de remélem nem sértődtek meg, hogy ott-ott hagytam őket. Visszaérve a kocsihoz elégedetten zártam a napot 18,7 km-el, 816 m szinttel aránylag jó tempót futva, a lábam is jól viselte a főpróbát és az új cipőt is beválni látszódott.

1.nap

Mivel szabadságomat töltöttem, ezért gondoltam nem állítok be ébresztőt, és alszok ameddig csak tudok. Azért fél7-kor már kidobott az ágy és nekiálltam készülődni reggelizni, majd fél8 körül sikerült is elindulnom a Diósjenői rajthoz. Ez így utólag nem volt valami fényes ötlet, mivel kb. 1 órába telt a dugóba, mire kiértem az M3as bevezetőre….. sebaj egy kis tapasztalat a következő napokra.

9 után valamivel megérkeztem a rajthoz a Börzsöny lábánál, már az út második felében feltűnt a havas táj, így éreztem, hogy ez nem lesz másképp a hegyen sem, de a napsütés és a hőérzet azt diktálta, hogy az aláöltöző és a póló felé már ne vegyek semmit, ami később jó döntésnek is bizonyult. Szokásos, Fanni által youtube-on betanított bemelegítésemet követően nekiindultam a csúcshódításnak.

A falu határában még bőven akadtak sárfoltok, nem is akármilyenek, kb. 500 m-t sem mentem el az autótól és már sikeresen megmerültem majdnem bokáig. A falu peremétől a saras terep átváltott téli tájba, de legnagyobb bánatomra ez nem az a friss hóban először futunk élmény volt. A korábbi havazásokat már bőven letaposták és a szeszélyes időjárás következtében többször olvadt és fagyott, így egy egybefüggő jégpálya alakult ki, ami elég kellemetlen futóterepnek bizonyult, de csak hogy ne legyen ennyire egysíkú, néhol átváltott bokáig érő olvadó hóba, vagy a napsütötte területeken visszatért a sár.

Szerencsére a táj szépsége és pár km után a csörgedező Kemence-patak hangja kárpótolt mindenért. A terepviszonyok miatt, és gondolva a holnapi napra is visszafogtam magam és többször hosszan belesétáltam az emelkedőbe. Külön élmény volt, amikor a turistaút a patakon vezetett át cserébe az átkeléshez párszáz méterrel találtam csak megfelelő szakaszt. Azért a jól futható részeken nem kíméltem a lábam 😊

Bő egy órára volt szükség, hogy a csúcstámadást sikeresnek mondhassam és már baktattam is fel a Csóványosi kilátó 133 lépcsőfokán, hogy megcsodálhassam a festői tájat. Kissé ködös/felhős volt az idő, de azért szerencsére nem a teljes láthatáron, így a viharos szélben tudtam pár fotót is csinálni.

A hazafele vezető út már igazi örömfutás volt, bár a terepviszonyok leejtőn sem segítettek, így azért néhol még a sítudásomat is elő kellett venni. És hogy valaki még egy minihóembert is hátrahagyott az erre járóknak az meg már csak a ráadás. Összefoglalva eddigi nem túl nagy tapasztalatom legnehezebb terepét tudhatom magam mögött (gyanítom ez a kijelentés, ha nem is holnap, de a héten biztos meg fog bukni 😊), pedig csak 17,8 km hosszúra sikerült a futás viszont 823 m szinttel. A táj szépsége minden megtett lépést megért, arról nem is beszélve, hogy a falut elhagyva egy árva lélekkel sem találkoztam, így úgy érezhettem, hogy csak az enyém az egész hegy. Még biztos visszajövök ide párszor.

2.nap

Tanulva az első napi hibámból már reggel 7 előtt az autóban ültem indulásra készen, majd kb. 3 és fél óra múlva meg is érkeztem Füzérre, ahol is még egy-két kört tettem a városban az indulás előtt, kicsit felfedezve a környéket, illetve az visszaérkezés irányát. Ez az útvonal kivételesen nem saját tervezés, hanem a Kazinczy 200 teljesítménytúrák füzéri 20 km-es résztávja, annyit azért belenyúlva, hogy az irányt megfordítottam Zoli tanácsára, hogy az emelkedők domináljanak inkább.

A füzéri vár parkolójából elindulva egy jelöletlen úton jutottam fel a várhoz, ami sajnos a járvány miatt zárva tartott, így nem is sokat időzve tovább haladtam a tájház felé, majd megfogva a kék négyzetet elindultam Pusztafalu irányába. Itt már megérkezett, a tájat teljesen beborító hó a turistautakon is, kellemetlenül bokáig befedve a cipőm, de ettől függetlenül elég jó tempóval érkeztem a faluba, ahol kihasználtam az aszfaltot, majd kiérve a murvás utat és javítottam az átlagot.

A Tolvajhegy lábához érve, következett az amire nem lehet felkészülni. Tudtam, hogy egy igen meredek rész következik, de hogy ennyire azt nem is sejtettem és azt, hogy ezt mind 40 cm hóba kell megtennem végképp nem.

Kb. 20 perc kellett mire felküzdöttem magam sokszor négykézláb kapaszkodva a csúcsra. Gondoltam innen már csak könnyebb lehet, de ekkor már helyenként térdig merültem az olvadó hóba.A hegygerincen végighaladva küzdöttem Nagy-Milic csúcsa felé. Elmondhatatlanul nehéz terep volt. Kitaposott ösvény a mély hóba, de az olvadásnak és a fagyásnak köszönhetően miden lépésnél beszakadt alattam az út. Így a futásra szinte csak próbálkozásaim voltak rövid szakaszokon.

A Nagy-Milic eléréséhez több, mint 100 percre volt szükségem, pedig még a féltávnál se jártam, viszont már a hegygerincen futva is fenséges táj tárult elém, mind a magyar, mind pedig a szlovák oldalon, ezért megérte és persze ahogy mondani szokás ez a futás is beépül.

A csúcsot elhagyva maradva az északi zöldön kicsit enyhülni látszott a terep, amit próbáltam kicsit jobban megfutni, mint eddig, viszont a hazafeleutat nem sikerült megtalálnom a hófödte tájban. Amúgy is megjegyezhető, hogy az útvonal nagy részén a turistajelzéseket csak elvétve láttam és így nagyon nehéz volt a tájékozódás a teljes fehérségben. Elidőztem egy kicsit az utat keresve, majd mivel az északi zöld továbbra is megvolt, vagy legalábbis a határkövek jelezték az utat, így ezen haladtam tovább, mivel gondoltam tudom hol vagyok és a következő kereszteződésnél a kék kereszten kicsit nyújtva az utat ugyanoda jutok. pár km futás után, kezdett feltűnni, hogy lassan lemegyek a térképről és nem adódik lehetőség letérni, természetes térerő szinte semmi, így esélyem se volt egy turistatérképen megnézni merre lenne a legjobb. Az órámat böngészve arra a következtetésre jutottam, hogy keresztülvágok az eredeti út felé aztán lesz ami-lesz. A hegy lábánál egy aszfaltúton cikázva sikerül megtalálni a hazafel vezető utat, amin a havat már felváltotta a bokáig érő sár, de ebben futni már szinte felüdülés volt a korábbi mélyhóhoz képest.

Összegezve nagyon kemény útvonalat tudhatok magam mögött, ami bőven übereli a tegnapit A tervezethez képest 1,5 km-rel hosszabban 21,3 km és 1169 m szint nagyon elégedetten, és fáradtan várhattam a megérdemelt pihenőnapot.

A havat és egy-két durva emelkedőt leszámítva viszont egy jól futható és látványos terepnek ígérkezik, egy nyári visszatérés alkalmával. Vagy ebben az időjárásban egy kis komfort zónából kimozdításnak is tökéletes

3.nap

Féltávnál egy jól megérdemelt és érzésre mindenképp szükséges pihenőnapot töltöttem el. Reggel kipróbáltam a szomszédos wellnes és squash központban a krioszaunát, amiről korábban nagyon sok jót olvastam. Meglepően nem fagytam oda a szaunába és érzésre is segítette a regenerációt. A délelőtt, kihasználva a szabadnapot elintéztem még egy-két ügyes-bajos dolgomat.

A délután már csak a pihenésről szólt, bár én szerettem volna egy kis erősítéssel elütni az időt, de szigorú edzői utasításra nem csinálhattam semmi megerőltetőt. Így maradt a jóga és a hengerezés kiegészítve egy kis gyógytornával. Így utólag nagyon szükségem volt erre regenerációs napra, és örülök, hogy megfogadtam Fanni tanácsát.

4.nap

A negyedik napi futásom Solymárról rajtolt, ezért nem nagyon kapkodtam az indulással és így is röpke fél óra alatt, már a parkolóban voltam. Megérkezéskor ötlött belém, hogy a tracket nem töltöttem le és raktam rá az órára, úgyhogy a kocsiba ülve telefonom nyomkodva próbáltam az online felületek segítségével rávarázsolni, ami negyedóra alatt sikerült is, így már semmi nem állhatott az indulás útjába. Verőfényes napsütésben indulhattam utamra, amit pár km után érezhettem is, mivel már szakadt rólam a víz, de ilyenkor már nem szokásom visszafordulni, úgyhogy bíztam az akklimatizációban és hogy majd az erdőben úgyis hűvösebb lesz. Szerencsémre beváltak a megérzések és az erdőbe megérkezve már minden rendben volt, amúgy is azt vettem észre magamon, hogy minden futás során kell az elején pár km, amíg elérem az „üzemi” hőmérsékeltet, előtte vagy fázok vagy pedig szakad rólam a víz.

Az erdőben futva elkapott a teljes flow érzés, eszméletlenül szemet gyönyörködtető és egyben megnyugtató, ahogy a kitaposott turistaútvonalakat körülölelik a fák. Ez teljesen más, mint amit eddig tapasztaltam más helyeken, nagyon tetszett és nagyon élveztem a dimbes-dombos futást.

Kis kitérőként meglátogattam a Pilisben elrejtett Egri vár másolatát, ahol az Egri Csillagok megfilmesítését forgatták. Bár már kissé lelakott, és ha nem tudtam volna, nem biztos, hogy megmondtam volna a külcsín alapján, hogy melyik várat sikerült szemügyre vennem, de mindenképp kihagyhatatlan látványosság az erre járóknak.

A Kevély lábához megérkezve jött a kellemes emelkedő is, amit sziklás útvonal kísért, ez egy kicsit kényelmetlenné tette a futást és itt már erősen figyelnem kellett a pulzusra is nehogy túltoljam, mert Fanni nyomatékosan felhívta a figyelmem, hogy még azért hátra van a Bükk és a Mátra. A Kis-Kevélyi elágazáshoz érve leereszkedtem a Mackó Barlanghoz egy nagyon kellemetlenül oldalirányba is végig leejtős csúszós úton, de mindenképp megérte. A Kis-Kevélyre történő visszakapaszkodás még több izgalmat rejtett, mivel a barlang melletti úton csak javarészt négykézláb csúszva-mászva sikerült feljutni a sziklás útig, ahol már biztos talajjal a lábam alatt sokkal könnyedebben haladtam tovább.

A Kis-Kevély után a Nagy-Kevély megmászása már jelentősebb gond nélkül sikerült a továbbra is sziklás útvonalon, így a sár is lekopott a cipőmről. Innen az Ezüst-Kevély már sétagalopp volt, ahogy a levezető út is.

Pilisborosjenő határát elérve sikerült elnéznem az utat, így egyszer csak egy zsákutca végére érkeztem körülöttem minden irányba kerítéssel, szerencsére csak pár száz méter volt a tévedés, így visszafutva a helyes úton már az építkezésekkel teli falu határában futottam a földúton. Keresztülérve a településen néhol kicsit szintezve megérkeztem a kék turistaútra amely egy hangulatos erdőben vezetett Köves-bércet keresztezve.

Kiérve az erőből már csak a hazaút volt vissza, ami előszőr a házakkal szegélyezett dűlőutakon vezetett, majd a vasút mellett haladó murvás úton jó tempóban haladhattam élményekkel telve az autóm felé. A parkolóban még egy kört szaladtam, hogy meglegyen a kerek 20 km, amelyhez 742 m szint párosult.

Azt hiszem megtaláltam az egyik kedvenc terepem. A pár durván sziklás résztől eltekintve nagyon jól futható és mindemellett gyönyörű terep, közel Budapesthez.

Apró baki a hazaindulást követően, hogy pár km után éreztem, hogy valami nem a megszokott, amikor is belém ötlött, hogy elfelejtettem nyújtani a futás után, úgyhogy az első adandó alkalommal megálltam egy parkolóba és lenyújtottam magam. Jobb később, mint soha. A jól sikerült futás után kaptam Fannitól egy kis bónusz szorgalmi feladatot, így a szokásos napi jógám után még fél órát tölthettem core erősítéssel, ami szerintem jobban feltöltött, mint a pihenés vagy bármi más. Kellet már egy kis változatosság, egy kis keresztedzés is.

5.nap

Eredetileg a Szilvási-kő, a Bükk legmagasabb csúcsa lett volna a célpont, de Zoli lebeszélt, mondván, hogy sokkal látványosabb helyek is vannak a Bükkbe, így esett a választás az Ódor-Várra. Korán elindultam, mert 2-re már a Mátrába ígérkeztem. Bükkzsércre érkezve a falu elején találtam egy parkolót, ahol akadály nélkül otthagyhattam az autót, így párszáz méterrel módosítottam az indulási helyet. Gyors készülődés, szokásos bemelegítő blokk és már neki is indultam nagy reményekkel. Az útvonal alapján sokkal könnyedebb futásnak ígérkezett, mint az eddigiek, ezért reménykedtem benne, hogy sikerül az átlagot minimum 7 perc alá vinni.

Kezdésnek mentem egy kört a faluba, majd ki a főútra és Cserépfalu irányába vettem az irányt, letértem az Ódor-Várhoz vezető útra. Egy szurdokban vezetett utam, ahol a murvás, kissé sziklás terep alig észrevehetően emelkedett, ami nagyon jó futóterepnek bizonyult, úgyhogy csak úgy faltam a 6 perc alatti km-eket.

A csúcson olyan látvány fogadott, amit elképzelni sem tudtam, minden irányba hegyek, gyönyörű napsütés, nem is tudtam betelni a látvánnyal és elidőztem itt 5-10 percig is.Tovább haladva az utamon már kellemesebb emelkedők következtek, amik kisebb belesétálásokkal végig futhatóak voltak. Felérve a Tábor-hegyre egy igen ötletes és nem megszokott turistajelzés elhelyezési móddal találkoztam szemben, oszlopok vagy kövek elhelyezése helyett (mivel a csenevész fakezdeményekre nem lehetne láthatóan festeni) egy konzervdobozra festették fel a jelet amit pedig ráhúztak egy ágra.

A Szent-Erzsébet forrás után ráfordultam a Törökútra, ami egy széles általában autókkal is járt földút, ami keresztezi a Bükköt. Itt megérkezett az eddig elmaradó dagonya is. Kb. 300 méter után a cipőm megtelt teljesen sárral, így olyan volt mintha lábsúllyal futottam volna, de a futásnak nagyon kedvező lankás emelkedő-leejtő váltások nagyon kényelmessé tették még így is. Szerencsére idővel a sár is megszűnt és egészen a hazavezető úton párszázmétertől eltekintve elkerült.

Az autóhoz visszaérve elégedetten konstatáltam, hogy sikerült 6:30 alá vinni az átlagot a megtett 20,7 km, igaz, hogy csak 600 m szint tartozott az útvonalhoz.

Nagyon örülök, hogy megfogadtam Zoli tanácsát és helyszínt módosítottam, mert az elmúlt közel egy hét legszebb kilátását adta a mai csúcs.

Késő délutánra még maradt energiám és egy rövid pár km-es séta is belefért az erdőben.

6. nap

A betervezett pihenőnapot édesapámmal és a barátaimmal töltöttem a Mátrában.Délelőtt egy rövid túrázással kezdtük a napot az Ilona-vízeséshez, hogy a napi mozgás se maradjon el. Délután még próbáltak elcsábítani egy rövid sétára a faluba, de éreztem, hogy a lábamnak jobb lesz a pihenés, ezért a nap további részét már tényleg pihenéssel töltöttem és természetesen a beszélgetések közben, azért pár fröccs is lecsúszott 😉

7.nap

A szombat délutáni „hepajkodás” után nem sok erőm volt reggel kikelni az ágyból, át is fordultam még egy párszor a másik oldalamra, majd valamikor 8 óra körül erőt vettem magamon és lementem reggelizni, majd készülődni az utolsó csúcs megmászásához. Kivételesen az útvolnalat magam terveztem, természetesen azért Fanni és Zoli is ránézett, hogy mit sikerült összehozni és elégedetten konstatáltam, hogy mindketten elfogadták az általam gondolt útvonalat. Tegnap beígért pár km-es kíséret ma reggelre elhalványult, így egyedül fogtam neki a futásnak, a nyaraló melletti erdőből indulva. Az első km megtétele után ráfordultam a piros keresztre, mai egyből egy erős emelkedővel indult, aminél nem kellett sokat gondolkodnom, hogy a futást leváltsa a séta, mivel tudtam, hogy még hosszú az út nem kevés szinttel a Kékestetőig.

A következő 2 km alatt sikerült majdnem 400 m-t emelkedni, így a szint több, mint egy harmada már a lábamba volt. Innen egy kényelmesen futható szakasz következett, lankásabb emelkedőkkel és néhol kisebb leejtőkkel is. Szerencsére a dagonya nem volt jellemző, csak helyenként futottam keresztül egy-egy átfolyáson, ahol azért sikerült megmerülni.

A főutat keresztezve a Hidas Erdészház mellett vezetett az utam, immár a sárgán, itt már készültem a turistatérképeken külön jelzett „meredek” részre, amit hamarosan elértem. Brutális emelkedő következett, viszont az első km-eken tapasztaltakkal ellentétben jóval rövidebben, utána már csak egy közepesen futható emelkedő állt közém és a csúcs közé. Kisvártatva megérkeztem Magyarország legmagasabb pontjára, ahol meglepően kevés ember volt, bár igaz hó már igencsak csekély mennyiségben volt, így a szánkózás, síelés és egyéb téli szórakozások már nem vonzák a turistákat, azért pár futóval és túrázóval találkoztam.

A kötelező fotózkodás után nem is sokat tétlenkedtem és elindultam haza. A lejtős utakon léptem nyomon kidőlt fák, illetve vízátfolyások és egy-egy jegesedés nehezítette utamat. De mindentől eltekintve csak faltam a kilométereket. Az utam megint az erdészház mellett vezetett majd, hosszan követve a főutat jutottam el a már tényleg hazavezető piros sávra. Innentől kezdve már tényleg igazán jól futható terep következett, ahol a sárral már nem is törődve tempóztam, hogy az átlagot valahogy bevarázsoljam 8-as pace alá.

Parádsasvár határába érve már majdnem el is értem a célom, de biztos, ami biztos az aszfaltra érve megnyomtam még az utolsó kilométereket.

Megérkezve elégedetten konstatáltam, hogy sikerült az induláskor megálmodott célkitűzés és 7:51 es átlaggal teljesítettem a 21,8 km-es utolsó utamat az „edzőtáborból”, amihez tartozott 1116 m szint is.

Így a 8 nap után számot vetve sikerült 6 terepfutást és 2 kisebb sétát teljesítenem, így összesen 127,5 kilométert és 5472m magasságemelkedést sikerült összehozni. Mondhatom, hogy talán életem legaktívabb hetét tudhatom magam mögött és megszámolhatatlan élményt szereztem. Nem is kérdés, hogy nagyon élveztem, ha tehetném minden hetemet így tölteném. Egy biztos, nem az utolsó ilyen hét volt, mert ez mindenképp meg kell ismételni, mert annyi hely van még ahol nem futottam, arról nem is beszélve, hogy ahol már jártam azt is meg kell nézni más körülmények között is.